Szaunák

     

Szauna Történelem

Milyen találmány a szauna? Rögtön mindenkinek a finnek jutnak eszébe, ugye? Valószínűleg így is van, legalábbis a finnek rendíthetetlenül magukénak mondják. Ám a teljes igazsághoz hozzá tartozik, hogy a kultúrtörténészek között sincs megegyezés a szauna eredetét illetően (Oroszország?).
Az első írásos emlékek szerint meztelen emberek ütögették magukat faággal, hogy azután leöntsék magukat hidegvízzel. Hogy finnek voltak-e, azt biztosan nem tudjuk, mindenesetre tény, hogy ma szinte minden finn háztartásban megtalálható a szauna. Nekik hozzátartozik a mindennapi élethez, s többet jelent puszta kikapcsolódásnál. Mivel a finneknél már régóta létezik ez a találmány, ősi hagyományai vannak, annak ellenére, hogy napjainkban máshogyan festenek ezek a szaunák. Persze továbbra is léteznek az ősi hagyományokat maradéktalanul megőrző szaunafülkék Finnországban, már ami az építési módot illeti (több ezer évről van szó!). Különös, hogy csak a XX. század közepétől kezdődően nőtt meg az érdeklődés és a kereslet a szaunaépítés iránt mindenhol a világon, s mivel Finnország döntő szerepet vállalt mindebben, a szauna hazájának tekintjük.
A finn szauna kétezer éves múltra tekint vissza. A XIX. századig elterjedt volt a használata, azonban egy téves hiedelem miatt –mely szerint a szauna betegségeket terjeszt- a hagyomány majdnem teljesen kiveszett, kivéve a finneknél. Funkciójukat tekintve ezek a fülkék sokféle feladatot elláttak, például használták mosókonyhaként, vagy vallási szertartások helyszínei voltak (fizikai, szellemi megtisztulás), illetve gyógyítóhelyként is számontartották. A szauna a melegnek és a füstnek köszönhetően a ház leghigiénikusabb része volt, sok asszony hozta világra itt gyermekét annak idején.

A szaunázás típusai

Azt szokták mondani, hogy egy-egy a szauna hevítőjében eltöltött ideális időtartalom a 8-12 perc. Négy szakaszra bontható a szaunázás menete: előkészítő, hevítő, hűtő és befejező szakasz. Mindezek alapján a következő típusokat különböztethetjük meg:
Ingerlő vagy irritáló szaunázás.
Ez mindösszesen egyszeri tartózkodást jelent a szauna hevítőjében, az azt követő lehűtéssel. Ennek igen frissítő hatása van ránk, nem leszünk fáradtak utána, sőt aktivitásunk fokozódik.
Élénkítő vagy tonizáló szaunázás.
Az első három szakasz kétszeri ismétlését jelenti, azaz kétszer egymás után következik egy hevítő és egy hűtő szakasz. Ennek a módszernek is serkentő hatása van, bár előfordulhat ernyesztő hatás is.
(Az első két módszert ajánlott akár sportolás előtt is elvégezni.)
Lazító, relaxáló szaunázás.
A szaunázás első három szakaszának háromszori ismétléséből áll, s ez a használati mód a legelterjedtebb, a leginkább közkedvelt módja a szaunázásnak, hiszen nagyon kellemes, lazító hatása van, mely testünk elernyedését eredményezi. Közvetlenül utána mozoghatunk is, de akár alvás is követheti ezt a típust.
Stresszes időszakokon remekül átsegíthet minket ez a módszer. (Ajánlott előtte is pihenni egy keveset.)
Kimerítő vagy exhausztív szaunázás.
A szakaszok háromnál többszöri, de maximum ötszörös ismétlését jelenti, mert ezen felül már veszélyes hatásoknak tehetjük ki szervezetünket, s az már nem szabályos. Ennél a típusnál már nem ajánlott az utána következő sportolás, de nem is igen vágyunk rá, hiszen testünk teljesen elernyed, álmosság lesz rajtunk úrrá. Kifejezetten elősegíti a jó alvást, pihenést. Utána nem érdemes már fizikai munkát végezni.
Mindezek fényében eldönthetjük napszaktól, fáradtsági szinttől, későbbi teendőinktől és a szaunázás céljától függően, hogy melyik típust alkalmazzuk, és bármelyik mellett döntünk is, ne felejtsük el a szaunázás során elvesztett vízmennyiséget pótolni. (Legjobb a szénsavmentes ásványvizek fogyasztása.)
Nem ritka az éhségérzet sem a szaunázás után, ilyenkor a finnek általában húst, halat fogyasztanak friss zöldségekkel, s az sem árt meg, ha megiszunk esetleg egy deci bort az étkezés végén (Szaunázás előtt azonban semmiképp ne fogyasszunk alkoholt!).

Kinek (nem) ajánlott szaunázni?

Avagy a szaunázás feltételei… A szaunázás az egészségmegőrzés eszköze lehet. Aki egészséges, annál nagy valószínűséggel semmilyen probléma nem léphet fel a szaunázással járó megterhelés során.
A szaunázás az egészségmegőrzés eszköze lehet. Aki egészséges, annál nagy valószínűséggel semmilyen probléma nem léphet fel a szaunázással járó megterhelés során, így nyugodtan élvezheti a jótékony hatást hetente akár 2-3 alkalommal is, persze a szabályok precíz betartásával. Gyermekek is használhatják a szaunát, gondos szülői felügyelet mellett. Természetesen csak addig, amíg nekik is jólesik (nem árt a fokozatos hozzászoktatás).
Aki beteg, annak azonban vigyáznia kell. Feltétlenül fontos kikérni a kezelőorvos véleményét, hogy tudjuk, egyáltalán szaunázhatunk-e, ugyanis egyes betegségeknél ez kifejezetten kerülendő (lázas megbetegedések, pl. influenza; erek gyulladtsága esetén; epilepszia súlyos formáinak esetén; szívritmuszavar esetén; rákos megbetegedés esetén; rosszindulatú daganatoknál; szívelégtelenség, magas vérnyomás, tüdőbaj (tuberkulózis) esetén; nedvedző ekcémánál, stb.)!
Néhány betegség esetében az orvos úgy ítéli meg, hogy mellette bizonyos feltételeknek megfelelően mégis szaunázhatunk, ilyen (idült) betegségek például a gyulladásmentes visszértágulás, cukorbetegség, depresszió, reumás megbetegedés, asztma, ízületi betegségek, zöld hályog, keringési zavarok, stb. Ha nem tartjuk be az orvos utasításait, annak súlyos következményei lehetnek, tehát saját egészségünket nem érdemes kockáztatni!
Nem ajánlott olyan személyeknek sem, akik beültetett protézissel rendelkeznek, illetve a nőknek sem terhesség vagy havi ciklusuk idején. Vannak olyan esetek, amikor a szaunázást gyógyintézet rendeli el, hisz ez lehet akár kiegészítő gyógymódja egy betegségnek, s ilyenkor orvos vagy egyéb szakképzett eü. alkalmazott felügyeli az egésznek a menetét.
Jó tanácsok szaunázáshoz
Szaunázni többet jelent, mint ücsörögni a szaunapadon és izzadni a melegben: ez egy utazás különféle állomásokkal, melyeknek a végén megtalálhatjuk a test és lélek harmóniáját. Követve az alábbi tanácsokat, szaunafürdőjét pihetető ás élvezetes élménnyé teheti.
Szakítson elég időt. Ne siessen a szaunázással, hogy annak hatásai maximálisan érvényesülni tudjanak. Szaunázni csak nyugodt körülmények között lehet.
Kezdje a szaunázást egy frissítő tusolással. Ennek elsősorban higiénikus okai vannak, de fontos a víz testünkre gyakorolt frissítő hatása is.
Terítsünk törölközőt a szauna padra, amire ráülünk. Ez egyrészt higiéniás okokból célszerű, másrészt megvéd minket attól a kellemetlen érzéstől, amit egy felforrósodott pad okozhat.
A szauna hőmérséklete. A 80-90°C (maximum 100°C) elegendő ahhoz, hogy a szauna kifejtse jótékony hatását. A szauna páratartalmát növelhetjük a szaunakályhában található kövekre locsolt vízzel. Nem érdemes egyszerre túl sok vizet locsolni a kövekre, mert ez a hirtelen páratartalom változás sokkolja bőrünket, gátolva a természetes izzadás fokozatos beindulását. Emellett igen kellemetlen a forró vízpára égető érzése.
Meddig maradjunk a szaunában? A "Ki bírja tovább verseny" nagyon egészségtelen, és ellenkezik a szaunázás szellemiségével. Természetesen a szaunában töltött idő mindig személyre szabott. A legfontosabb szabály: csak addig tartózkodjunk a melegben, ameddig az jólesik. Élettanilag a javasolt időintervallum, amit a szaunában egyhuzamban eltöltünk, 8-12 perc (kezdőknek javasolt a 4-8 perc). Általában ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a testhőmérséklet emelkedni kezdjen, és megkezdődjön a természetes izzadás (ez nem azonos azzal a kicsapódó vízpárával, amit a forró kövek ész nélküli locsolása okoz).
Testünk hirtelen és drasztikus lehűtése egyáltalán nem szükséges. A szaunafürdőzés két egymást ismétlődően követő szakaszból áll. Az egyik a forró szaunában történő felhevülés, a másik a lehűlés és pihenés szakasza. A lehűlési szakaszban vehetünk egy frissítő zuhanyt, vagy megmártózhatunk medencében, dézsában. Erre a célra használhatunk hideg vagy langyos vizet, ki mit kedvel. Semmiképpen ne forró vízben fürödjünk, hiszen a lehűlés szakaszának lényege, hogy testünk hőmérséklete visszahűljön az amúgy megszokottra. Ezek után üljünk le kényelmesen, esetleg feküdjünk le, és pihenjünk pár percet, mielőtt ismét visszatérünk a szaunába. A jeges vízben való megmártózást, a friss hóban való hempergést csak gyakorlott "öreg rókáknak" javasoljuk.
Hányszor térjünk vissza a szaunába? A felhevülés/lehűlés szakaszait annyiszor ismételhetjük, amennyiszer jólesik. Néha elég egyszer bemenni a melegbe, néha többször kívánja testünk a felhevülést. A szaunázók között leginkább elterjedt, hogy három alkalommal ismétlik meg a felhevülést.
A szaunázás befejezése. Hagyjunk időt magunknak a pihenésre. Ne siessünk sehova, az öltözködés is ráér. Pihenjünk és élvezzük a szaunázás okozta kellemes érzéseket. Tusoljunk le bő vízben, a tusfürdők és szappanok használatát kerüljük. A forró szauna bőrünk pórusait kitágította, kitisztítva így azt a baktériumoktól és egyéb szennyeződésektől. Aggódó anyukák figyelmébe ajánljuk: nem szükséges zsíros szappanokkal és egyéb kemikáliákkal "sterilizálni" a gyerekeket, újra eltömítve így a kitágult bőrpórusokat. Végezetül kerüljük az alkoholos italokat és a nagymennyiségű étkezést szaunázás alatt és közvetlenül utána. Egy könnyű snack és egy frissítő ital tökéletes befejezése egy élvezetes szaunázásnak.
 
Szaunákról

Kismértékben orvosság, nagymértékben gyógyszer – mondják a szaunázásról fent, északon. Finnországban például ma is sokan receptre, orvosi előírásra szaunáznak. Azt tartják, a hirtelen megnövő pára- és iontartalom serkentőleg hat az agyműködésre. Ha egy finn szívbeteg orvoshoz megy, sosem tiltják el a szaunázástól. Miért is tennék, hiszen mindenki tisztában van azzal, ezzel szinte a halálos ítéletét írnák alá. Aki az északi országban nem szaunázik egy héten legalább egyszer, az nem számít komoly embernek. Azt azonban elmondják a betegnek, hogy módjával használja a forróságot. A hirtelen hőmérséklet-változás – a hideg, meleg folytonos változtatása – nem ajánlott még a magas vérnyomásban szenvedő finneknek sem. Azonban az emberi test felmelegítése jótékony hatással van a szervezetre. A vérellátás fokozódik, az anyagcsere és a kiválasztási folyamatok meggyorsulása következtében – az izzadás hatására – fokozódik a szervezet salakmentesítése. A test védekező, öngyógyító ereje is nő: a test melegének növekedése mozgósítja a fehérvérsejteket, a védekező anyagok mechanizmusait. Állítólag nátha és megfázás ellen különösen javallt a szauna, mert a duzzadt nyálkahártyákat gyógyítja. Szinte kiszippantja, eltünteti a betegséget a forróság. Sokan vitatkoznak arról, mennyire befolyásolja a nemzőképességet a szauna. Nos, a finnek váltig állítják, semennyie, mert szauna ide vagy oda, náluk bőséges a gyermekáldás. Azonban megszívlelendő a régi finn mondás: „Saunassa ei voi naida”, azaz a szauna nem kupleráj. (Aki ért finnül, az tudja, ennél profánabb a kifejezés.) Egy biztos azonban, a szauna a legjobban meztelenül élvezhető, és ha igazán korhűek szeretnénk lenni, akkor férfiak, nők, kicsik és nagyok együtt vonulnak be a forró négy fal közé.
Finn szauna
A klasszikus finn szaunára a magas hőmérséklet és az alacsony páratartalom a jellemző. A 80–100 Celsius-fok hatására kitágulnak a pórusok, a bőrből és a szervezetből az izzadás hatására eltávoznak a méreganyagok. Az ideális szaunázási idő 20-40 perc, amelyet a jobb relaxációs hatás elérése érdekében tanácsos egyszer-kétszer 10 percre megszakítani. A rendszeres szaunázás kiváló stresszoldó. Perifériás keringési rendellenesség, például visszeresség és szívbetegség esetén azonban nem ajánlott.

Bioszauna

A bioszauna a klasszikus szaunázás vérkeringés-kímélő fajtája. A hőmérséklet 45-60 Celsius-fok között változik, a levegő páratartalma 40-60 százalékos. Gyakran használnak gyógynövényekből nyert illóolajokat a levegő dúsítására, és kombinálják fényterápiával.

Fényterápia

Minden szín más és más módon hat, más-más „területet” mozgósít. Narancssárga: pezsgő, pozitív, meleg szín, az energia, az életerő szimbóluma. Bátorít, legyűri a félelmet, egyenletessé teszi a vérnyomást. Lelkileg tartást ad, erősíti az önbizalmat. Sárga: a bölcsesség, a gondolkodás és a természetes életöröm szimbóluma Kreatívvá tesz, bátorít, gyógyítja az idegeket, javítja a hangulatot. Piros: izgalmat áraszt, erőteljes, aktivizáló, lelkesítő szín. Mozgósítja a test energiáit, magabiztossá tesz. Zöld: a nyugalom színe, regenerál, erőt ad és pihentet. Segíti a fejlődést, gyógyítja a központi idegrendszer zavarait. Enyhíti a fáradtságot, segíti a megújulást. Kék: hűsítő, csillapító; a végtelenség színe, segíti a lelki béke megteremtését, a kommunikációt, a békét, derűlátást, biztonságérzetet sugall.
Infraszauna
Mélymeleg kezelés, amely nagyszerűen regenerálja az izmokat, a bőrt és a szöveteket. Az alacsonyabb hőmérséklet (35–55 Celsius-fok) miatt nagy előnye, hogy kevésbé terheli a szervezetet, mint a finn szauna. Az infravörös hőforrás nem a levegőt melegíti fel, mint a hagyományos szauna, hanem a testet, ezáltal alacsonyabb hőmérsékleten izzad a szervezet, hatása mélyrehatóbb. Fájdalomcsillapításra, valamint a narancsbőr eltüntetésére használják. Tisztítja és tonizálja a bőrt, javítja rugalmasságát. Csökkenti a stresszt és a fáradékonyságot.
Néhány jó tanács:

1. A szaunázás időigényes, legalább egy-két óráig tart.

2. A forróság előtt érdemes kerülni a nehéz, zsíros ételeket, de üres gyomorral sem jó szaunázni, mert a vércukorszint leeshet, ami rosszulléthez vezethet. A végén a folyadékveszteséget érdemes pótolni.

3. Előtte a zuhanyozás meleg vízzel, és a törülközés segíti az izzadás beindulását.

4. Ugyanannyi időt kell eltölteni a forró helyiségen kívül pihenéssel, relaxálással, mint amennyit az izzadásra szántunk.

5. Az ékszerek, a smink nem a szaunába valók.

Az infraszauna infravörös sugarairól

Mivel az emberi test egy élő "biotároló", ezért számos méreganyag a bejutást követően nem tud azonnal távozni, hanem felhalmozódik a szervezetben.
Dr. Toshiko Yamazaki egy olyan japán klinika tulajdonosa, ahol kiterjedt kutatásokat folytat a távoli infravörös sugarak (FIR) terápiás alkalmazásáról. "Science of Far-Infrared Therapies" (A távoli infravörös sugarak terápiájának tudománya) c. könyvében kifejti, hogy a FIR sugarak számos betegség esetében kifejtett előnyös hatása a FIR sugarak méregtelenítő képességével magyarázható, mivel számos egészségügyi problémát gyakran éppen a méreganyagok okoznak. Mivel az emberi test egy élő "biotároló", ezért számos méreganyag a bejutást követően nem tud azonnal távozni, hanem felhalmozódik a szervezetben.
Ha például a mérgező gázok, mint például a kéndioxid, a széndioxid vagy más toxikus anyagok, mint például az ólom, higany vagy klór nagyobb vízmolekulákkal találkoznak; a víz klaszterei azokat körülveszik, és szinte tokba zárják. Ahol ezek a méreganyagok összegyűlnek, gátolják a vérkeringést és károsan hatnak a sejtek energiájára. Ha viszont ezeket a vízmolekulákat 10 mikronos távoli infravörös sugarak érik, a víz vibrálni kezd.
A vibrálás meggyengíti a vízmolekulákat összetartó atomok ionkötéseit. A vízmolekula szétesését követoen a bezárt gázok és egyéb méreganyagok kiszabadulnak és távoznak. Japán kutatók arról számoltak be, hogy hasonló folyamat játszódik le az eltömődött hajszálerek gyógyítása során: a meleg kitágítja a hajszálereket és megindítja a rejtett méreganyagok felbomlásának folyamatát.

A szaunázás ősi hagyománya

Már a régmúltban is közismertek voltak a különböző izzasztó fürdők világszerte a primitív és a kultúrált népek között egyaránt. Ezek a fürdők részben vallási szertartások helyszínéül szolgáltak, vagy gyógyító helyekként üzemeltek illetve egyszerűen csak mosókonyhaként használták őket. Jól ismertek voltak a magasabb társadalmi rétegeknél az ősi Indiában, Görögországban, Rómában, az iszlám országokban és a középkori Európában. Az izzasztó fürdőket egyszerű emberek használták például Írországban és az alpesi területeken a 19. századig. Az izzasztófürdők hagyománya azonban majdnem teljesen kiveszett mindenütt, kivéve a finneknél és a velük közeli rokonságban álló népeknél. Ennek az volt a legfőbb oka, hogy sokan azt hitték - ma már tudjuk, hogy tévesen - a szauna betegségek terjesztője.
Az 1950 - es évektől kezdődően ugrásszerűen megnőtt az új szaunaépitések száma mindenütt a világon. Ebben a folymatban Finnország döntő szerepet vállalt és ezért a mai napig megőrizve vezető szerepét, joggal nevezhetjük a szauna hazájának.

Szauna vagy infrakabin?

A finn szauna és az infrakabin két egymástól alapvetően különböző dolog. Habár mindkettő az izzasztó hatáson keresztül javítja az egészséget és a közérzetet, mind a használat módja, mind az, ami az izzasztó hatást előidézi teljes mértékben eltérő.
Mi a különbség?
A finn szauna és az infrakabin két egymástól alapvetően különböző dolog. Habár mindkettő az izzasztó hatáson keresztül javítja az egészséget és a közérzetet, mind a használat módja, mind az, ami az izzasztó hatást előidézi teljes mértékben eltérő.
A kabin felmelegítése
Az infrakabin esetében a test melegszik fel a kabinban, a levegő csak kis mértékben. A Physiotherm technikával felszerelt alacsony hőmérsékletű Finnrelax infrakabinokban a hőmérséklet 30–40°C (a hagyományos infrakabinokban 45–65°C). A finn szaunában a szaunakályha a levegőt melegíti fel, és a hőmérséklet 70–100°C.
Izzasztó hatás
Az infrakabinban az infravörös sugárzástól izzadunk, amelynek hatása a bőr alsó rétegeibe is eljut, és a testet melegíti fel. Egy gleccseren például az infravörös sugarak hatására fagypont körüli hőmérsékleten is izzadunk, és ez a hatás érvényesül az infravörös kabinokban is. A finn szaunában a kabinban lévő 70–100°C-os hőmérséklet miatt izzadunk.
Egy helyben ülés mozgásszabadság
Az infravörös sugárzás előnyeinek optimális kihasználása érdekében fontos arra ügyelni, hogy a sugárzás egyenletesen érje testünket. A hatékony, minden területre kiterjedő infravörös sugárzás eléréséhez azonban az infrakabinban lehetőség szerint állandó testtartást ajánlatos felvennünk (egy helyben ülés). A finn szaunát használhatjuk ülő vagy fekvő testhelyzetben is, mivel hatása független a testtartástól.
Időtartam
Az infrakabinban egy alkalommal kb. 30 percet töltünk el. Az infrakabin használatához elegendő néhány perc felfűtési idő. A finn szaunát kívánság szerint használhatjuk akár egymást követő 2–3 alkalommal, 10–15 percre, rövidebb-hosszabb szünetek közbeiktatásával. A finn szauna használatához szükséges felfűtési idő mérettől függően 30–45 perc.
Méret, helyigény és hálózati csatlakozás
Az infrakabinok az optimális infravörös sugárzás érdekében többnyire 1-2 személyes kivitelben készülnek. Ezáltal a kabinokat kisebb méretekben gyártják, és átlagosan 1,10 x 1,35 m alapterületűek. Az áramigény 220 V. A kisebb finn szaunák (3m2-ig) áramigénye 220 V. Ettől a mérettől kezdődően 380 V (3 fázis) hálózati feszültség szükséges.

Finn szauna vagy infrakabin?

Ahogyan a fenti különbségekből látható, a döntés – "Infrakabin vagy finn szauna" – az egyéni igényektől és kívánságoktól függ. Azt ajánljuk, hogy mindkettőt – a szaunát és az infrakabint is – próbálja ki, annak érdekében, hogy pontos képet alkothasson róluk. Ezért nyújtunk lehetőséget arra, hogy termékeinket személyesen is kipróbálhassák. Mivel mindkettő – a szauna, valamint az infrakabin – más-más módon járulhat hozzá jelentősen egészsége megőrzéséhez és javításához, érdemes mindkettő megvásárlásán elgondolkodni, hogy előnyeiket a helyzettől és az igényektől függően ki lehessen használni.

Illóolajok használata

Menta:
megfázás, bőrgyulladás, emésztési zavarok, fejfájás, frissítő, nyugtató, stressz

Citrom:
fejfájás, légfrissítő, relaxáció, zsíros bőr, nyirokrendszer, vérszegénység, veseműködés serkentő, vizelethajtó

Fenyő:
izzadáscsökkentő, stressz, izomfájdalom, reuma, asztma, csökkent immunitás, kiütések.

Eukaliptusz:
megfázás, köhögés, fejfájás, görcsoldó, izomfájdalom, reuma, migrén, szénanátha, asztma

Levendula:
bőrgyulladás, bőrregeneráló, narancsbőr, terhességi csíkok, emésztési zavarok, álmatlanság, depresszió, fejfájás, nyugtatás, stressz, asztma, pattanás, ekcéma

Narancs :
emésztési zavarok, étvágyjavító, idegesség, szíverősítő, serkentő, vértisztító, anyagcsere serkentő

Melisse.:
Tiszta, friss, de diszkrét és természetes illatot áraszt. Lazító hatású.

Gyógynövénykeverék:
Friss, erős, tiszta illat. Az elmélyülés és elszántság légkörét árasztja.

Hegyi gyógynövény:
A szabadság és a hegyek nemes alpesi illata, élénkítő hatással.

Gyógyító szauna:

Alig elviselhető forróság, gyöngyöző verejtékcseppek, páratlan regenerálódás. Ez a szauna. Megelőzés és gyógyítás egyszerre. Ám fontos, hogy ismerjük használatalának szabályait!
Az utóbbi tíz évben strandfürdőink nagy részét felszerelték szaunával, sőt, sok családi házban is helyet szorítottak a "gyógyházikónak". Ennek ellenére Magyarországon még mindig csak a lakosság kis része használja. Ebben szerepe van annak, hogy sokan se történetét, se gyógyító hatásait nem ismerik. Pedig egy kisebb szaunát egy nagyobb lakásba is be lehet építeni, fontos helyisége lehetne otthonunknak. A barkácsolni vágyók szaktudás nélkül lényegében maguk is elkészíthetik kisebb változatát, nem kell hozzá más, csak egy tervrajz, kő, elektromos fémkályha és lucfenyő, amely elnyeli a nedvességet, visszaveri a hőt. Kertes társasházakban összefogással akár egy szabványos szauna is felépíthető. Újabban a hagyományos szauna gyógyító hatásai infraszaunával is elérhetőek, ráadásul az egyszemélyes kabinok kis helyen elférnek, bárhova beszerelhetők. Az alábbiakban a szauna telepítéséhez és használatához szeretnénk kedvet csinálni Önöknek.

A szaunázás technikája

A klasszikus szaunázás ruhátlanul történik, így biztosítható az egész bőrfelület zavartalan izzadása. Finnországban természetesen az ilyen szaunázások családi körben folynak, mert a házakhoz, otthonokhoz szinte mindenhol tartozik egy szauna is. A gőzkamra tartozéka egy kis nyírfalomb-köteg, ezzel kezdik csapkodni magukat, amikor izzadni kezdenek. Maguk alá mindig törölközőt tesznek vagy egy kis gyékényszőnyeget, s ülve vagy fekve relaxálnak kilenc-tíz percig. A kezdők az alsó lépcsőn fekszenek, itt kevésbé van meleg. Tíz percnél több időt egyszerre nem érdemes a szaunában tölteni, a kezdőknek pedig ajánlatos, ha fokozatosan emelik benntartózkodásuk idejét. Az első melegedés után egy hideg zuhanyozás erejéig elhagyják a kamrát, megtörölköznek, pihennek egy kicsit, majd ismét átadják testüket a melegnek. A gyakorlatot általában háromszor ismételik, majd a szaunát végleg elhagyván fél órát pihenéssel, aklimatizálódással töltenek.
A szaunázás nem játék, a magas hőmérséklettel vigyázni kell! Epilepsziások, vese- és súlyos szívbetegek, heveny ízületi gyulladásban szenvedők nem is vehetik igénybe. Kisebb gyerekeket hatéves korig nem tanácsos szaunáztatni, de azoknak is érdemes kerülni az izzasztókamrát, akiknek rosszul működik a hőszabályozása. A gyerekek mindig az alsó lépcsőn üljenek, ott nincs annyira meleg.
Érdekes fiziológiai jelenség, hogy vannak szaunázók, akik elfáradnak a kúrától, de akadnak olyanok is, akiket annyira felfrissít, hogy nem tudnak aludni. Ezért figyelni kell egyéni reakcióinkra, a szauna ránk gyakorolt hatásaira, ki kell tapasztalnunk, melyik napszakban a legjobb számunkra.
A felgyorsult anyagcsere folyamatok miatt nő a szervezet oxigénszükséglete, a szaunában tartózkodó szaporábban lélegzik. Ez a pozitív, edző hatás negatív előjelűvé válik, ha teli gyomorral, étkezés után, alkohollal terhelten kezdünk szaunázni. Emiatt a napszakon kívül figyelnünk kell arra is, hogy két étkezés között látogassuk meg az izzasztókamrát.
A gyerekek általában nem bírják a "hideg sokkot", ezért jobb, ha náluk nem erőltetjük a szaunázás fürdőzési részét. Érzékeny felnőtteknek is inkább langyosabb vízben tusoljanak, fokozatosan engedjék magukra a hidegebb vizet.
Fontos, hogy a szaunázás végén pótoljuk a leadott vízmennyiséget, igyunk szénsavmentes ásványvizet. Élettanilag mindegy, fürdőruhában vagy anélkül szaunázunk, de a régi rossz tapasztalatok miatt inkább kerüljük a meztelenséget, és gyerekeinket se hozzuk kellemetlen helyzetbe.
Fűtőtest helyett infraszál
Az infraszaunát sokan azért szeretik, mert itt a hőmérséklet nem éri el a kilencven fokot, a gyógyhatáshoz ennek a fele is elegendő. Emiatt ez a szaunafajta jobban kíméli szívünket, mint a finn szauna. Az ifravörös hőkabinban a gyógyulni vágyót a napsugárzás összetételéhez hasonló sugárzási hő éri. A láthatatlan sugarak behatolnak a bőrbe, hőenergiává alakulnak, majd a vérkeringés segítségével minden szervünkhöz eljutnak.
A szakértők állítják, hogy amíg a hagyományos szaunákban az izzadással szervezetünkből víz távozik el, s csak három százalékban salakanyagok, addig az infraszauna hője húsz százalékos salakeltávolítást tesz lehetővé. Nehézfémek, tejsav, koleszterin, zsírfelesleg távoznak el a szervezetből, s csökken a testsúly. Ez a szaunafajta gyógyír lehet az allergiás panaszokra, ekcémára, vegetatív idegrendszeri labilitásra, és a visszatérő gyulladásos megbetegedésekre is.

Miért is jó szaunázni?

  • Mert edzi a szívet és javítja a vérkeringést.
  • Mert erősíti az immunrendszert: a szaunázók sokkal ritkábban kapnak el légúti fertőzéseket.
  • Mert segít feloldani a stresszt.
  • Mert az izzadással távoznak szervezetünkből a méreganyagok.
  • Mert bársonyossá teszi a bőrt.
  • Mert a legjobb és legtermészetesebb orvosság álmatlanság ellen.
  • Mert az izomláz enyhítésében verhetetlen.

Hogyan szaunázzunk?

Mindig hagyjunk elég időt a szaunázásra és az azt követő pihenésre! (Legalább másfél órára van szükség!)
Szaunázás előtt zuhanyozzunk le, hogy eltávolítsuk bőrünkről a szennyeződést (izzadság, krém, dezodornyomok). Alaposan törülközzünk meg, és irány a szauna!
Az ajánlott hőmérséklet: 80-90 Celsius-fok. Kezdők az alsó padokra feküdjenek, ott alacsonyabb a hőmérséklet.
Ha túl száraznak érezzük a levegőt, locsoljunk egy kis vizet a kövekre. A szaunázást még kellemesebbé teszik a dézsa vízébe kevert illatos olajok. (Például fenyő, eukaliptusz, menta.)
A legfontosabb szabály: csak addig tartózkodjunk a szaunában, ameddig jólesik a meleg! (Egyszerre legfeljebb tizenöt percet!)
Miután elhagytuk a forró helyiséget, hűtsük le magunkat zuhannyal, vagy merítkezzünk meg a medencében.
A rendszeresen szaunázók többször egymás után visszamehetnek a szaunába, a hűtés azonban minden menet után kötelező!
Szauna után zuhanyozzunk le, dörzsöljük magunkat szárazra, és kenjük be testünket ápolóval. Húzzunk jó meleg ruhát, hogy meg ne fázzunk, és pihenjünk csukott szemmel legalább egy negyedórát.
Igyunk sok folyadékot, lehetőleg szénsavmentes ásványvizet.

Gőzfürdő, szauna – miben különböznek?

A szaunában (amit száraz gőznek is szoktak nevezni) jóval magasabb a hőmérséklet (körülbelül 90 fok), a relatív páratartalom pedig sokkal alacsonyabb (körülbelül 30 százalékos), mint a gőzfürdőben, ahol 40-60 fok van, viszont a relatív páratartalom akár a 80 százalékot is elérheti. A szauna erősen, a kevésbé forró, nedves gőz kíméletesebben izzaszt. Jótékony hatásuk hasonló, mindenki aszerint válasszon közülük, melyikben érzi jobban magát. Gőzfürdőzésre sajnos kevés helyen (leginkább a gyógyfürdőkben) van lehetőség, bár már léteznek többfunkciós szaunakabinok is, amelyek száraz és nedves gőz előállítására egyaránt alkalmasak.

Miért jó az infraszauna?

 - A gyógyászatban nagyon sokféle betegség kezelésére használható - pl. izületi gyulladás, reumatikus fájdalmak, izomfájdalmak, ficamok, rándulás, megfázásos és allergiás megbetegedések, emésztoszervi problémák, keringési betegségek, borbetegségek, vesemuködési zavarok, stb.
 - Fitness célokra kiválóan alkalmazható: a fogyókúra leghatékonyabb és legegészségesebb eszköze, mert a rendkívül hatékony kalóriaégetés mellett egyúttal elvégzi a keletkezo bomlástermékek eltávolítását, a szervezet méregtelenítését, salakmentesítését is. Az izomzat átrendezésével ideálisan átformálja az alakot.
 - A méregtelenítéssel aktivizálja az immunrendszert, növeli védekezo, öngyógyító eroinket. Más módszerekkel nem eltávolítható méreganyagok (nehézfémek) kiürítését is lehetové teszi.

 - Az öregedési folyamatot hosszú távon lassítja.
 - Használata az alacsonyabb homérséklet miatt (40-50 C°) sokkal kellemesebb közérzetet, az izomszövetek ellazítása által teljes relaxációt biztosít.
 - A bort mélytisztítással megfiatalítja, a cellulitiszt megszünteti.
 - A sportban bemelegítésre, sérülések gyógyulásának meggyorsítására kiválóan alkalmazható.
 - Megszünteti a fáradékonyságot, javítja a fizikai-szellemi teljesítoképességet.

Az infraszauna elonyei a hagyományos szaunával szemben:

- kedvezobb homérséklet: az infravörös hokabin használata sokkal kellemesebb érzés, mert alacsonyabb, 40-60 C°-os homérsékleten fejti ki ideális hatását;
- jobb méregteleníto hatás: a fentiek következtében az izzadás mennyisége kb. háromszor annyi, mint a hagyományos, magas homérsékletu szaunákban;
- nagyobb hatékonyság testformálás, fogyókúra esetén: a készülék 30 perces használatával 900 kilokalória veszteséget lehet elérni, amit vízfogyasztással nem vesz vissza a szervezet (ez kb. 15 km-es futótréningnek felel meg);
szépségápolás: a pórustisztító és sejtregeneráló hatás következtében, a bor egy 10-15 kezelésbol álló kúra alatt 5-10 évet fiatalodik;
sport: kiválóan alkalmazható bemelegítésre, a sportsérülések elkerülésére, ill. gyógyulásának meggyorsítására;
az energiaszint növelése: energiaszintünk, szellemi és fizikai teljesítményünk az élet minden területén növekszik;betegségmegelozés: az immunrendszer erosítése sokkal hatékonyabb, könnyebben elkerüljük az allergiát, megfázást, influenzát, egyéb megbetegedéseket;
gyógyítás: az infravörös spektrumnak az a része, amelyet az infrakabin kisugároz, igen nagy számú terápiás hatást ölel fel;
gazdaságosság: a hagyományos szauna kb. másfél órányi felmelegedési idot igényel, az infrakabin elomelegítéséhez 5-10 perc is elegendo.
FONTOS TUDNI! A túl magas vérnyomásúak esetében azonban elővigyázatosságra van szükség! Egyébként a szaunázás vérnyomás-szabályozó, és megelőzi a káros lerakódásokat a véredényekben. Szaunázás hatására a nyálkahártya intenzívebben termel nagy mennyiségű, immunanyagot tartalmazó váladékot, így erősíti a légutak ellenálló képességét . Mivel a meleg az izmokat és a lelket is lazítja, a késő délutáni, esti szaunázás gyors elalvást, nyugodt, mély álmot garantál. Egyszóval: megújulást jelent az egész szervezet számára.
Éppen ezért annál hatékonyabb, minél korábban szánja rá magát valaki. Némi túlzással, nem lehet elég korán elkezdeni…

A Szauna titkai

Mi is történik valójában a szauna izzasztókamrájában?
A forró, száraz levegő 1-2 fokkal megemeli a testhőmérsékletet. Előfordul, hogy a bőr hőmérséklete akár 10 fokkal is nőhet. A meleg hatására kitágulnak a véredények , így a testnedvek szabadabban, gyorsabban áramolhatnak. Csökken a magas vérnyomás, és a káros anyagok könnyebben távoznak. Az ezt követő „sokkoló” lehűlés hatására a korábbiak ellenkezője történik. A véredények ismét összehúzódnak, méghozzá igen gyorsan, nehogy a test túl sok hőt veszítsen. Tehát a forró és száraz levegő, majd a rá következő lehűlés kölcsönhatásának köszönhetőek a szaunázás jótékony hatásai.


Fő a fokozatosság!

A gyereket lassan kell hozzászoktatni a szaunázáshoz. Első alkalommal – a lurkó reakcióját is figyelembe véve – elegendő egy rövid ismerkedő benntartózkodás, a befejező, ám nem sokkoló lehűlés, majd ezt követően a hosszabb-rövidebb pihenés.
JÓ TANÁCS: ha azt akarjuk, hogy a kicsi örömét leljek, a szaunázásban, nem szabad semmire sem kényszerítenünk őt!
Ha a szülők életviteléhez hozzátartozik a rendszeres szaunázás, aligha fog a gyermek félni a meglehetősen meleg izzasztókamrától. Ennek ellenére nagyon fontos, hogy mindent részletesen elmagyarázzunk neki. Mindenekelőtt azt, hogy a kabin levegője nagyon forró és száraz, első pillanatban biztosan furcsa lesz levegőt venni . A nyálkahártya fokozott kiválasztó tevékenysége következtében azonban ez gyorsan kiegyenlítődik. Ugyanígy védekezik a test is a túlzott felmelegedéstől, ezért keletkezik a bőr felületén hűtő hatású izzadság.
Korhatár nélkül…
Óhatatlanul adódik a kérdés, vajon melyik az a minimális életkor, amikor a gyermek már velünk tarthat? Nos, a szaunázásnak nincs sem legfelső, sem legalsó korhatára. Ha a gyermek egészséges, bármikor a szüleivel tarthat. Nyilvános szauna esetén azonban fontos a szobatisztaság!
FONTOS! Szaunázásból az ajánlott mennyiség heti egy alkalom. Nem véletlenül, hisz erre az egészségmegőrző módszerre is igaz, hogy csak a rendszeresség hozza meg a kívánt hatást. Praktikus kijelölni a hét egy napját – lehetőleg mindig ugyanazt –, amikor a család együtt szaunázik. Aki nyilvános szaunába jár, jól teszi, ha megérdeklődi, nincs-e kifejezetten „gyermekszauna-nap”. Ennek híján akkor érdemes menni, amikor nincsenek sokan.